Elfogadás

Bemutatkozás

1978-ban születtem, normális családba. Egészen 2008-ig ívelt pályám felfelé.

Feleség, 1 gyerek és villamosmérnöki végzettséggel megbecsült szakemberként dolgoztam egy multinacionális cégnél.

Majd jött az élet és addigra bebizonyította, hogy márpedig változni fogok, vagy hamarosan temetés.

Ekkor 186 cm magasságomhoz tartozott 56 kiló és folyamatos bélgyulladás.

Vágni nem hagytam magam, ezért az orvosi útnak vége volt.

A természetgyógyászatból rengeteg mindent megismertem és kipróbáltam, de ezekkel is csak idöt nyertem.

Nem maradt más, mint a csendes sötét sarok és a hajlandóság, hogy gondolkozzam és kifogások nélkül szembenézzek önmagammal.

Szeretném megosztani mindenkivel azt amire rájöttem, ezzel is gazdagítva a világnézetek számát.

Nem fogod megtudni ki vagyok, de ismerni fogsz ha elolvasod írásaimat.

Jobban fogsz ismerni mint az, aki tudja nevem és tudja ki az anyám.

Miért nehéz bármit is leírni vagy elmondani?

Az írás és a beszéd is egy szabályrendszer alapján alkalmazott rajz vagy hangfolyam.

Minél pontosabb egy szabályrendszer, annál pontosabban lehet elérni azt, hogy a visszafejtésnél/megértésnél azt kapjuk amit az adott rajz jelent. Egyszerű esetekben nem okoz gondot, de határ esetekben már igen nehéz pontosan fogalmazni. Nagyon jó példa erre a törvények szövege, amikor már annyira egyértelmű, hogy érthetetlen. Majd jönnek az ügyvédek és bebizonyítják, hogy még mindig nem egyértelmű. Még abban az esetben is nehéz megérteni egy írást, mikor tényleg az értelmét keressük és nem a kibúvókat. Miért van több száz oldalas értelmező kéziszótár? Azért mert az egyértelmű sem egyértelmű olykor.

A beszéd ennél is nehezebb. Tekintsünk el attól, hogy valaki motyog esetleg tájszólással beszél, mert ez csak egy ofszet. Ha kikompenzáljuk akkor nem okoz gondot. Nincs olyan rosszul beszelő gyerek, akit az anyja ne értene meg.

A beszédben ott rejlenek azok a véletlenül, nem szándékosan előforduló hibák, amik abból adódnak, hogy nincs idő meggondolni csak gondolni. Sokszor nem azt mondjuk amit szerettünk volna. Megértésnél sokszor nincs lehetőség a megismételtetésre vagy visszahallgatásra.

Ekkor viszont még mindig ott van, hogy mennyire sikerült pontosan kódolni az adott gondolatot. Egy gondolat jellemzően nem betűk formájában jön, nekünk kell az adott szabályrendszer alapján kódolni. Minél inkább úgy gondolkodunk mint a társadalom annál könnyebb helyzetben vagyunk, mert a gondolatokhoz megvan a szókincs. Ha a szokásostól eltérő érzéseink gondolatink vannak nem találunk rá megfelelő szót. Persze ilyenkor megpróbáljuk körülírni hasonlítani, de ekkor már nagyon nehéz elérni azt, hogy ugyanazt gondolja a hallgató mint mi.

Ha valakit szeretnék megismerni nem kérdéseket teszek fel és válaszokat értelmezek, hanem megkérem, hogy megfoghassam a kezét. Ezzel egy hosszú lánc hagyható ki - kigondolja, megfogalmazza, kimondja, meghallom, megértem a szavakat, megértem a gondolatot. Érzem a lényét a valóját és nem azt, akit mutatni akar. Nem próbálok megfogalmazni semmit, mert nem megfogalmazható, és ha meg is fogalmaznám már nem az lenne mint maga az érzés.

Itt jön a róka fogta csuka helyzet, mert sok száz karakteren keresztül pont azt fejtem ki, hogy Te mint olvasó közel sem biztos, hogy azt érted meg amire én gondolok. Ez van.

Mi az elfogadás?

Rengeteget lehet hallani az elfogadásról, mely önmagában a világ legtisztább érzése.

Az életben viszont nem önmagában használjuk, pl.: elfogadom akkor, elfogadom ha, elfogadom mert, elfogadom majd, elfogadom viszont, elfogadom és...

Ezek egyike sem Az Elfogadás. Ráadásul minél hosszabb rész van az elfogadom szó után, annál távolabb vagyunk tőle. A mögötte levő részbe beletartozik minden, a gondolatunk legapróbb rezdülése is. Ha valamit tényleg elfogadunk, akkor a szó kimondása után nincs több gondolat azzal kapcsolatban csak a csend létezik. Nézzük meg a gyerekeket, nem agonizálnak ha történik valami, mert még nincs beléjük nevelve egy csomó dolog, ami miatt nem tudnak elfogadni. Ők elfogadnak és az emberek még bosszankodnak is rajta, hogy ez miért volt neki ilyen könnyű. Ismétlem elfogadnak!

Az elfogadást soha ne tévesszük össze a beletörődéssel!!! Talán ez az egyik legnagyobb hiba. Ha pedig valaki ellenkezik valamivel szemben, nem jelenti azt, hogy nem fogadja el. Ha összetörik valami elfogadom hogy összetört, mert minden más csak rosszabb helyzetbe hoz. A bánkódás a bűntudat a düh teljesen felesleges. Ez nem jelenti azt, hogy örülök. Elfogadom és utána csend. A feladat ilyenkor az, hogy felmérjük szükség van-e rá, ha igen javítható-e vagy sem. Az energiáinkat erre használjuk.

Bizonyos szempontból az elengedés is ebbe a témakörbe tartozik. Nem mondanék relációt, hogy együtt járnak vagy ellentétei egymásnak. Az elengedésre is igaz, hogy akkor tiszta, ha a kimondása után csak a csend létezik.

Sok tanítás szól erről, hogy ez a szó egyedül önmagában létezzen, viszont helytelen út, mikor a szó utáni dolgok elnyomására törekszünk. Ha megfelelően sokat gyakoroljuk, el tudjuk érni, hogy semmit nem fogunk érezni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs. Ilyenkor jön jól egy mester, aki figyelmeztet, hogy még mindig lehet érezni. Tovább gyakoroljuk és a segítségével el tudjuk érni, hogy már Ö sem érzi. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs. Reikiseknél találkoztam sokszor ilyennel, hogy lehelet finoman rejtik el a dolgokat.

A cél az, hogy a gondolatnak ne legyen miért létrejönnie, mert aminek létre kell jönnie az létrejön.

Mi az igazság?

Az az igazság, hogy nincs igazság. Ezzel be is fejezhetnénk, de akkor el sem kellett volna kezdeni az egészet.

Az igazság relatív, mivel mindenkinek megvan a saját igazsága és az igazságnak is megvan a maga pillanata. A viták rendszerint arról szólnak, hogy 2 igazság ütközik, mert megvan mindenkinek a saját igazsága. Beláthatjuk, hogy nincs egy egyetemleges ősigazság, de akkor honnan is erednek a saját igazságaink. Minden döntést az értékrendszerünk, tapasztalatunk és tanulmányaink összessége alapján hozunk meg. Saját igazságunkat is felülbírálhatjuk (melyet sokszor meg is teszünk) amit változik a feltételrendszer. Viták során mikor 2 igazság ütközik, ezen feltételrendszerek különbsége jön elő. A vita folyamán az érvek és ellenérvek változtatják az egyének feltételrendszereit. Ezen változás hatására jöhet létre a kompromisszum, mikor az adott kérdésben a feltételrendszerek már közel azonosak.

A viták megoldása sok esetben azért jut zátonyra, mert ütközik 2 ősigazság melyben nem hajlandóak változtatni.

Mi az Ősigazság?

Ősigazságnak hívom azokat a nagyon mélyen belénk ivódott mintákat, melyeket soha nem kérdőjelezünk meg. Döntéseinkben részt vesznek, de tudat alatt. pl.: Ha betegek vagyunk orvoshoz megyünk, sőt orvoshoz kell mennünk. Feltette valaki magának a kérdést hogy miért? Ha fel is tette a válasz, mert meggyógyít. Meggyógyít? és ezt folytathatnánk. Eredendő ok keresésénél használják az 5 miért technikát (az előző miértre adott válaszra, ismételten a miért kérdést tesszük fel) és azt mondják, hogy az ötödik lánc kérdés körül már tényleg az ok van. Ősigazságoknál már az elsőt sem tesszük fel, csak cselekszünk. Ha nyáron kimegyünk az utcára ruhát veszünk fel (miért?), sőt még a saját házunkba is felveszünk egy alsógatyát vagy bugyit (miért?).

Ősigazságok több irányból épülhetnek be a döntési mechanizmusainkba. A legtöbb a neveltetésünkből jön, de vannak társadalmi hatások is. Gondoljunk abba bele, hogy sikerül egy olyan mintát beépíteni, melynek hatására kérdés nélkül cselekszünk, gyakorlatilag a saját döntési szabadságunkat vesztjük el úgy, hogy észre sem vesszünk. Nagyon egyszerű példa: Az a fránya UV sugárzás, ne legyünk kint 11-14-ig, ezzel (persze túlozva) tömeget is lehet oszlatni, csak elég felhívni az emberek figyelemét, hogy most aztán drasztikus UV sugárzás van és máris árnyékot keresnek vagy hazamennek, egységet bontottak. Ugyan így ösztönözhetnek minket vásárlásra is. Tudatosan lányomba 1 programot égetek, mégpedig azt "a reklámok hazudnak". Ezen kívül természetesen tudat alatt a neveléssel még nagyon sok ősigazságot alakítok ki nála. Ettől nem kell félni, hogy uram isten most mit teszek, de legyünk tisztába vele.

Mi a Nevelés?

Ha már ide jutottunk az ősigazsággal, hát folytassunk a neveléssel.

A nevelés nem más mint egy értékrendszer átadása, a mi értékrendszerünkké. A nevelésnek van egy nagy buktatója, hogy nem csak a "jót" adjuk át, hanem a "rosszat" is.

A neveléssel rengeteg probléma van és tényleg egy művészet. A nagyon "jól nevelt" gyerekeknél sokkal inkább megvan a szülök problémája. Persze a szülőnél jelentkező pajzsmirigy probléma rendszerint nem pajzsmirigy problémaként jelentkezik a gyermeken, mert a neveléssel mintákat adunk át, nem betegségeket. Mivel a fizikai szinten létrejövő betegségek hátterében minták összessége áll, ezért változhat a fizikai megjelenés. Ha viszont a minták összessége nagy hasonlóságot mutat, jelentkeznek az "örökletes" betegségek. Az örökletes betegségeknek a genetikához semmi köze, sokkal inkább a minták tökéletes átadásából következik. Ilyenkor jönnek az örökbefogadási elmélettel, hogy ott nincs neveltetési minta a vér szerinti szülőtől. Ha szó szerinti neveltetési minta nincs is, a 9 hónap alatt rengeteg mintával találkozik a magzat, pont ezért nem tud független lenni a vér szerinti szülőktől.

Sokan nagyot tévednek, mikor az mondják, hát én teljesen különbözök a szüleimtől. 1 dologban szoktak tévedni, hogy a 40 éves szülőt hasonlítják a 20 éves önmagukhoz. A 20 évvel ezelőtti szülőt viszonyítsa önmagához, vagy várjon 20 évet és nézze meg milyen lett. Amikor 10 évesen azt halljuk a szülőktől, hogy csapj agyon ha olyan leszek mint az öreganyád, hát igen sok gyilkosság lenne. A szülők pont ugyanazon a mintákat követik, amit velük szembe is alkalmaztak. Ha nem lépünk ki a körből mi is alkalmazni fogjuk.

Mi az öröklés?

Úgy gondolom az öröklés a neveltetési minták átadása.

Először viszont vesézzük ki mit is mondanak mások. Nem hiszek abban, hogy volt előző élet, vagy hogy a lelkem majd tovább él. Mindkettő csak menekülési utat biztosít a problémák elöl.

Amikor arra hivatkozik valaki, "Ez egy karmikus probléma, én igazából nem is tehetek róla, mert csak a nyakamba akasztották nem biztos hogy meg tudom oldani" csak hárít. A probléma az övé és pont. A következő élet meg arra jó, "Nem sikerült most eleget fejlődnöm ebben az életben, de igazából már sokat tettem, de még marad a következő életemre is sok minden, lesz miért leszületnem". A legszebb az egészben, hogy pont ezek az elméletek tanítják azt is, hogy az itt és mostban élünk. Következő élet vagy itt és most...

Mit mondok én. Feladataink legnagyobb részét a nevelésünkben részt vevő emberektől kapjuk és magunknak szerezzük. Persze ezeken kívül is minden és mindenki hatással van ránk. Azért nem hangsúlyozom itt ki például a szülőket, mert a nevelésünkben nagyba beleszólhat a nagyszülő, ha sokat van ott a gyerek, de nagyon meghatározó az óvónő és tanítónő is. Az életünk során ahány közösséggel kapcsolatba kerülünk mind hatással van ránk.

Úgy gondolom a lelkünk nem él tovább, halálunkkal mint egyén teljesen megszűnünk. Ezt a kijelentést sokan nem fogadják el, holott az elfogadásról és elengedésről papolnak. Gondolkodásunkat és tudásunkat tanítványaink viszik tovább. A legtökéletesebb továbbvitel gyerekeinknél valósulhat meg, mert ott a minták nagy részét tőlünk kapta.

Mi az élet?

Az élet a dolgok összessége ami történik velünk, amire gondolunk és amit érzünk.

Sokan azt gondolják, hogy a gondolataikat és érzéseiket a velük történő dolgok határozzák meg, pedig ez közel sem ilyen egyértelmű. A velünk történő dolgok pusztán hatással vannak ránk és neveltetési mintáink határozzák meg, milyen érzést váltanak ki belőlünk. Ahhoz hogy az életünk változzon nem feltétlenül a környezetet kell megváltoztatni a hozzáállás ugyan olyan fontos.

A történések valós megélésének csak kis része történik a tudatos szinten, ezért nem elég eldönteni, hogy nekem ez jó, attól még nem az. Ha valaki sokat tréningezi a tudatát, elég jól át tudja magát verni és tényleg a pillanatban tudatos szinten azt fogja érezni amit tréningezett. Ha viszont ez nincs összhangban a belsőnkkel problémát fog okozni. A tudat alattink a testünkön keresztül „kommunikál” velünk. Ez a „nyelv” többé kevésbé egységes minden embernél a földön. Arra gondolok, ha a világ bármely táján fáj valakinek a torka, nagy eséllyel ki nem mondott szavak okoznak problémát. Szorulásos embereknél elengedési probléma lehet a háttérben. Ezzel kapcsolatban tudom ajánlani Rüdiger Dahlke A betegség mint szimbólum c. könyvét.

Mi a betegség?

Az biztos, hogy a betegség nem az a dolog amit el kell pusztítani, gyűlölni kell, stb.

Ha valaki beteg, akkor annak az embernek akkor ott szüksége van arra a betegségre. A betegség egyensúlyt teremt, ezért nem lehet a betegséget magát elszakítani az embertől, mert az egyensúlytalansághoz vezet. A világon minden egyensúlyban van. Ha egy követ ledobunk mondhatjuk, hogy az nincs egyensúlyban, mert folyamatosan gyorsul. A gyorsulásával együtt viszont már egyensúlyban van.

Minél nagyobb egy betegség, annál nagyobb probléma húzódik meg mögötte. Az belsőnk mindig a lehető legkisebb mértékben próbál minket kényszeríteni, de ha nem figyelünk oda, neki semmi sem drága. Gondoljunk abba bele, hogy milyen elnyomást él meg a tudatalattija annak az embernek, amelyik mondjuk áttétes tüdőrákot produkál. Persze biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az első tünet. Ha valaki azt mondja, hogy derült égből villámcsapásként érte egy nagy betegség (szerinte nagy, szerintem nincs kis vagy nagy betegség), voltak előjelei csak azokat még figyelmen kívül lehetett hagyni. Nézzünk példának egy derékfájást. A derékfájás már ott kezdődik mikor nyújtogatni kell, már nem működik tökéletesen. Vigyázunk rá, hogy nehogy megfázzon. Guggolva emelünk, mert néha meg szoktuk húzni. Már néha szedünk fájdalomcsillapítót és így tovább a kizáródott sérv plusz műtét. Mindenkinek megvan a tűrésküszöbe, hogy meddig nem vesz róla tudomást, de senkinél nem kizáródott sérvvel kezdődik.

Ha a betegség „csak” egyensúly, akkor miért halunk bele egy bizonyos súlyosság felett. Tegyük egy kétkarú mérleg egyik serpenyőjébe a tudatalattink gondját a másikba a betegséget. Akkor halunk meg, mikor a kétkarú mérleg felső szára eltörik, mikor nem bírja el a súlyt. Mindenkinél megvan ez milyen erős, attól is függ mennyit bír.

A betegséget kétféleképpen tudjuk megszüntetni. Az egyik a „menekülés” nem a legjobb szó rá, de valamit írni kell. Ekkor a tudatalattinkról vesszük le a terhet. pl.: Ha egy nőnek folyamatosan nőgyógyászati problémái vannak egy pasival, lehet hogy egy másikkal semmi gondja nem lesz. Az oka csak annyi, hogy az első pasi értékrendje ezen a téren, nem volt elfogadható a nőnek. Tudatosan persze küzdenek, de jobb lenne őszintének lenni. Ebben az esetben a "menekülés" a válás. 

Az őszinteség közelebb vihet a megoldáshoz. Amennyiben a tudatalattinkkal is sikerül ezt az értékrendet elfogadtatni, a tünetek megszűnnek és semmi gondot nem fog okozni az együttlét.

Amennyiben a menekülést választjuk, egész életünkbe menekülni fogunk a végén belefáradunk és meghalunk. Ha a változást választjuk egész életünkbe a megoldásokat keressük a végén belefáradunk és meghalunk. Hol itt a különbség? Gyermekeinkben, akiknek nem kell végigszívniuk a mi hülyeségeinket, ha megoldottunk.

folyt. köv.